Wosinsky Mór Oktatási Intézmény

Cím: 7130 Tolna Bartók Béla u. 23.
Tel.: 74/440-065, 74/540-027
E-Mail: wmoi.wosinsky@tolna.hu

Széchenyi Suli

Cím: 7130 Tolna, Kossuth L. u. 6.
Tel.: 74/440-201
E-Mail: wmoi.szechenyi@tolna.hu

I. István Suli

Cím: 7131 Mözs, Iskola u. 19.
Tel.: 74/440-439
E-Mail: wmoi.mozsisuli@tolna.hu

Kijelölt iskola

Cím: 7131, Mözs Iskola u. 19.
Tel.: 74/443-081
E-Mail: ulrichgyorgyi@freemail.hu

Óvodai intézményegység

Cím: 7130 Tolna, Bartók Béla u. 41.
Tel.: 74/440-588
E-Mail: pitypang@tolnaairnet.hu

Zeneiskola

Cím: 7130 Tolna, Festetich u. 131.
Tel.: 74/443-125
E-Mail: fusz.janos@tolnaairnet.hu

RSS hírcsatorna

Az öregember és a pokróc

2012-09-21 14:38:05

(magyar népmese)

Egyszer volt egy fösvény fiatalember, s annak a fösvény embernek egy fösvény felesége, s volt nekik egy öreg-öreg apjuk. Ez az öreg apjuk olyan öreg volt, hogy úgy reszketett a keze, hogy amikor a levest ette, amíg a kanállal a tányértól a szájához vitte, mind kireszketett a kezéből, s az abroszt is mind leöntözte. Mikor a tányérból ki akarta tölteni a kanálba a levest, a tányért is elejtette, s eltörött. Ezért úgy megharagudott a fiatalasszony az apósára, hogy nagyon. Rábírta a férjét, hogy az öreget csapják el a háztól, eresszék világgá, hogy ne csináljon annyi szemetet náluk. A fiatalember rá kellett szánja magát, mert az asszony annyit duruzsolt, hogy végül is meghajlott az akarata előtt.
Elmentek a vásárba, és vettek két pokrócot. Elhatározták, hogy a két pokrócot az öregnek a hátára teszik, s úgy indítják világgá. Akárhol elesteledik, az egyik pokrócot leteríti, és a másikkal takarózik, s úgy aludjon.
Mikor hazaértek, már sem a férfi, sem a fiatalasszony nem tudta rávenni magát, hogy az öreget útnak eressze. Volt nekik egy hatesztendősforma fiúk. Azt mondja neki az apja:
-    Fiam, itt van ez a két pokróc, ügyesen össze vannak fogva. Mi elmegyünk
a mezőre dolgozni, s mikor te gondolod, hogy már kinn vagyunk a mezőn, akkor a pokrócot tedd nagyapádnak a hátára, s fogd meg a kezét, s vezesd ki az utcára. Mondd meg neki, hogy le is út, fel is út, menjen világgá, többet hozzánk ne jöjjön vissza.
Úgy is tett a gyerek. Mikor az apjáék elmentek hazulról, akkor gondolt egyet, és csak az egyik pokrócot vette elő. Azt rátette a nagyapjának a vállára, s kivezette az utcára, s azt mondta neki:           
- Nagyapám, maga menjen akár le, akár fel, de többet ide nálunk haza ne jöjjön, mert magának itt helye nincs.
Az öreg sírt egy kicsit, s a pokróccal a hátán megindult egyfelé. Este hazajött az ember meg az asszony a mezőről, s látták, hogy csak egy pokróc van, néztek szerte, az öreg meg nincs ott. Előszólítják a fiút:
-    Mi van nagyapáddal?
-    Hát úgy tettem, ahogy maguk mondták.
-    Hogy?
-    Rátettem a pokrócot a hátára, s megmutattam az utat neki, hogy menjen világul,
 s többet ne jöjjön haza, mert nincs reá szükségünk.
-    Hát akkor ez a pokróc, ami itt van, miért nem tetted reá?  
Akkor egy kicsit állott a fiú, és azt mondja:
-    Tudja, miért nem tettem, édesapám? Eszembe jutott, hogy mikor maguk is így 
megöregszenek, mint ahogy ő van, s utat kell adjak maguknak, akkor én ne kelljen hogy vegyek pokrócot, evvel a pokróccal maga is menjen el.
S akkor összenézett az ember az asszonnyal, elszégyellték magukat, és sírni kezdtek. Hamar hozta az ember a lovat az istállóból, s ráült, s a kilencedik falu végén utolérte az öreget. Bocsánatot kért tőle, felültette a lóra, s úgy vezette kötőféknél fogva, amíg hazaértek. Hogy hazaértek, mindig az asztalhoz ültették, s a gyereket is úgy tanították, s úgy nevelték, hogy tisztelje az öregeket. Többet nem bánták, hogy eltörött a tányér, hogy kiömlött a leves, vagy mi lesz, mi nem lesz, jó szemmel nézték az öreget. Tisztességesen éltek, s máig is élnek, ha meg nem haltak.